Milyen egyszerű volt az élet, amikor jöttek a csehszlovákok, meg délvidéken érdemes volt a gördülékeny csencseléshez felbérelni valakit, aki tudott szerbhorvátul. Aztán számunkra érthetetlen módon szétváltak a szókapcsolatok, sőt még lőttek is egymásra bizonyos helyeken. Persze mindenki tudta, hogy szociolingvisztikai szempontból felesleges az izmozás, mert az abstand-nyelv nem veszi figyelembe a folyamatosan változó határokat, hanem azt mondja, hogy öcsém, minknekünk eléggé ugyanaz a dialektusunk, legyünk egy család, azt' ebédeljünk együtt. Mondjuk csevapot! Ne inkább Ćevapit? Dehogy, Ćevapčićit! Szerbet? Horvátot? Szerbhorvátot!

Innen nézve persze szinte tökmindegy, Moscenicka Draga festői strandján meg pláne, csobbanunk, bedobunk egy šljìvovicát karlovačkóval, aztán már délben félrészegen csevapcsicsát zabálunk ajvárral. Hiszen nyaralunk vagy mi.

Mostanság viszont már elegünk van a télből, miközben egyre nehezebb felidézni, ahogy a baráti családdal egy szál fecskében dőzsölünk a parti restoranban, miközben a srácok kagylót gyűjtenek a nagyinak.

Csevap vele sült zöldpaprikával, paradicsommal, vajas-petrezselymes kiflikrumplival és ajvárral

A legtöbb recept szerint fele-fele darált marhából és sertésből szokás csevapot készíteni, én ezt megfogadtam, de akár el is lehet térni tőle. Egy fej apró kockára vágott vöröshagymát, egy hasonlóan kockázott paradicsomot, és némi zöldpaprikát is tettem a masszába.  Az elmaradhatatlan só és bors mellett furcsamód kell bele még egy kávéskanálnyi szódabikarbóna, a balkán konyha így oldja meg a lazítást, térfogatnövelést. (A fasírozottból jól ismert áztatott zsemlét és tojást felejtsük el!) Ment még bele némi kakukkfű és két gerezd fokhagyma, aztán összegyömködtem az egészet, majd nedves kézzel csevapszerű hengereket formáztam a masszából, és faszén híján grillen megsütöttem őket. Sütés közben egy másik serpenyőben húsos zöldpaprika-csíkokat és paradicsomkarikákat pörgettem pár csepp olívaolajjal, sóval, egy harmadikban pedig előzőleg héjában főtt kiflikrumpli-karikákat pirítottam vajon, petrezselyemmel. A végén a három serpenyő tartalmát összeborítottam és dobáltam rajta párat a gázláng fölött. Ezúttal megelégedtem a konzerv ajvárral, amiből bő két kanállal csaptam a tányérra tálaláskor.

Fogyasztásakor jusson eszünkbe, hogy a balkán olyan gasztokulturális olvasztóserpenyő, ami egyaránt befogadja a keletet és a mediterránumot, mint ahogy a hatvanas évekbeli összeurópai filművészet is bátran interpretálta az észak-amerikai indián kultúrát, például a May Károly regénye alapján készült Keselyűk karmai c. NSZK-francia moziban (Unter Geiern) először és talán utoljára együtt Terence Hillel és Gojko Miticcsel.

Ez persze hülyeség, ahogy a Valódi, Eredeti Csevap recept is. Csináld, ahogy jól esik, csak ne fasírt legyen a vége!

Hiprának köszönöm az ötletet!