nathanp kajás dolgai

A kecsáp a magyar háziasszony folyékony vegetája. Milánói szósz? Kecsáp! Kínai keresztmama-módon? Kecsáp! Csilisbab? Kecsáp! Sonkás toast? Kecsáp! A bűvős flakon mindig kéznél van, ráadásul mivel máshogy ejtjük, mint ahogy leírjuk, kicsit mindig kuriózum marad.

 - Mit tehetek rá? Kecsöp-mustár-majonéz?

 - Ebben a sorrendben, csókolom!

Nálunk is volt a hűtőben mindig - virslihez, sültkrumplihoz, rántotthúshoz, és a húgom halálra rémítéséhez. Egy nyolc éves kislánynak viccesen komoly traumát lehet okozni azzal, hogy hörögve betámolyogsz a szobájába és amikor lámpát kapcsol, művérként tolod ki a szádból a paradicsomszószt, miközben az élőhalottak mohó tekintetével bámulod. A flakon kialakítása tökéletes fluidfegyverré is teszi, erről a bringás kiscsávók tudnának mesélni, akiknek az arcukba csapott az égi áldás, első emeleti szobám ablakának lőréséből. Szóval a mi családunkban fogyott a kecsöp rendesen.

A kecsöp csak nálunk jelenti önmagában a nátrium-benzoátos paradicsomszószt. A Fülöp-szigeteken létezik például banán kecsáp. Az egyik legpatinásabb prodjúszer, H.J. Heinz is reszelt tormapürével kezdte a bizniszt 1869-ben, majd hét év múltával piacra dobta a Tomato Ketchupöt és igaz, hogy az evidensnek tűnő fejre állított flakonra 2001-ig kellett várni, mára csak az nem gyárt kecsöpöt, aki hülye és nincs flakonozó gyártósora.

A házi ketchup köszönőviszonyban sincs a mai 'tartósítószer hozzáadása nélkül készült'-tel, annyiban talán, hogy utóbbiban is van zeller.

Ebből kecsöp? Ne már!

 Hátszínszték zsályás-rozmaringos krumplival és házi kecsöppel

 Az óbudai piac hentesei eskü alatt vallották, hogy legalább három napig kell pácolni egy hátszín vagy fehérpecsenye szeletet, anélkül olyan lesz, mint a cipőtalp. Sanya! Jelentem, nem kell! Kicsit kiütöttem a kb. 20 dekás szeleteket vizes klopfolóval, sóztam, borsoztam és amíg a kecsöp rotyogott, olajban pihentettem. Aztán felcsaptam a kontaktgrill felülről is sütős oldalára, és 12 perc alatt megsütöttem. Ezalatt a túloldalon, ami sima grill-lap, az előtte negyed óráig főzött felkarikázott krumplit pirítottam rozmaringgal és zsályával.

De a lényeg a kecsöp: 1 fej kockára vágott vöröslilahagymát, fél fej aprított édesköménygumót, 1 szár hasonlóan apró zellert, némi friss gyömbért, fél bokor bazsalikomot, 1 összevágott csilipaprikával, korianderrel, kis fokhagymával olívaolajon felcsaptam a lángra. A cucc negyed óra alatt megpuhult, ekkor ment rá a fél kiló összevágott paradicsom, meg egy pohár víz. Lehúztam a lángot és összefőztem. Só, bors, ahogy kell, majd a sűrűre rottyantott cuccot botmixerrel kecsöppé trutymákoltam. Vörösborfétisesek a víz mellé simán löttyinthetnek egy korty kadarkát.

Gondolom, hogy a halovány, de édes spanyol paradicsomnak, meg a rengeteg világos színű összetevőnek köszönhetően a házi kecsöp aranysárga lett, az íze viszont... Tavaszbomba!

Melós cucc, de érdemes nekiugrani. A flakonos kecsöpöt azért ne dobjuk ki! Jó az virslihez, sültkrumplihoz, rántott húshoz, azaz hétköznap mindenhez!

Milyen egyszerű volt az élet, amikor jöttek a csehszlovákok, meg délvidéken érdemes volt a gördülékeny csencseléshez felbérelni valakit, aki tudott szerbhorvátul. Aztán számunkra érthetetlen módon szétváltak a szókapcsolatok, sőt még lőttek is egymásra bizonyos helyeken. Persze mindenki tudta, hogy szociolingvisztikai szempontból felesleges az izmozás, mert az abstand-nyelv nem veszi figyelembe a folyamatosan változó határokat, hanem azt mondja, hogy öcsém, minknekünk eléggé ugyanaz a dialektusunk, legyünk egy család, azt' ebédeljünk együtt. Mondjuk csevapot! Ne inkább Ćevapit? Dehogy, Ćevapčićit! Szerbet? Horvátot? Szerbhorvátot!

Innen nézve persze szinte tökmindegy, Moscenicka Draga festői strandján meg pláne, csobbanunk, bedobunk egy šljìvovicát karlovačkóval, aztán már délben félrészegen csevapcsicsát zabálunk ajvárral. Hiszen nyaralunk vagy mi.

Mostanság viszont már elegünk van a télből, miközben egyre nehezebb felidézni, ahogy a baráti családdal egy szál fecskében dőzsölünk a parti restoranban, miközben a srácok kagylót gyűjtenek a nagyinak.

Csevap vele sült zöldpaprikával, paradicsommal, vajas-petrezselymes kiflikrumplival és ajvárral

A legtöbb recept szerint fele-fele darált marhából és sertésből szokás csevapot készíteni, én ezt megfogadtam, de akár el is lehet térni tőle. Egy fej apró kockára vágott vöröshagymát, egy hasonlóan kockázott paradicsomot, és némi zöldpaprikát is tettem a masszába.  Az elmaradhatatlan só és bors mellett furcsamód kell bele még egy kávéskanálnyi szódabikarbóna, a balkán konyha így oldja meg a lazítást, térfogatnövelést. (A fasírozottból jól ismert áztatott zsemlét és tojást felejtsük el!) Ment még bele némi kakukkfű és két gerezd fokhagyma, aztán összegyömködtem az egészet, majd nedves kézzel csevapszerű hengereket formáztam a masszából, és faszén híján grillen megsütöttem őket. Sütés közben egy másik serpenyőben húsos zöldpaprika-csíkokat és paradicsomkarikákat pörgettem pár csepp olívaolajjal, sóval, egy harmadikban pedig előzőleg héjában főtt kiflikrumpli-karikákat pirítottam vajon, petrezselyemmel. A végén a három serpenyő tartalmát összeborítottam és dobáltam rajta párat a gázláng fölött. Ezúttal megelégedtem a konzerv ajvárral, amiből bő két kanállal csaptam a tányérra tálaláskor.

Fogyasztásakor jusson eszünkbe, hogy a balkán olyan gasztokulturális olvasztóserpenyő, ami egyaránt befogadja a keletet és a mediterránumot, mint ahogy a hatvanas évekbeli összeurópai filművészet is bátran interpretálta az észak-amerikai indián kultúrát, például a May Károly regénye alapján készült Keselyűk karmai c. NSZK-francia moziban (Unter Geiern) először és talán utoljára együtt Terence Hillel és Gojko Miticcsel.

Ez persze hülyeség, ahogy a Valódi, Eredeti Csevap recept is. Csináld, ahogy jól esik, csak ne fasírt legyen a vége!

Hiprának köszönöm az ötletet!

Na jó, először nevessünk együtt 0:47-ig.

A klip elején Babot kirúgják, pedig baromira nem érdemli meg. Nyilván a kollégák harmadát felfújja, a második harmad attól fél, hogy felfújja, az utolsónak meg fingja sincs miért, de óvakodik Babtól. Pedig Bab rostban gazdag,  magas a B-vitamin tartalma és stabilizálja a vércukor-, és koleszterinszintet. Illetve egyértelműen segíti a bélműködést, amit a népnyelv szapora fingásként aposztrofál. (Ami egyébként azért van, mert állítólag tele van oldhatatlan élelmi rosttal, ami serkenti a bélmozgást, így a mérgek is kiürülnek viszonylag gyorsan, ennek mellékhatása lehet a hasbeszélőként kimondott pörrp és pháá!)

Írjuk felül a szárazBABbal kapcsolatos ellenérzéseinket, bízva abban a szintén tapasztalati bölcseletben, hogy a babkonzerv a tartósítási eljárások során elveszíti a szélhajtásért felelőssé tehető nemtudommiket, és dolgozzunk Happy Frucht vagy annál jobb, prémiumnak árazott dobozos babokkal. És higgyük el, nem alantas és nem alpári a

Mr. Húsmentes Babtálétel

Pörgessünk meg hozzá vöröshagymát olajon (extra vergine, ha már...), meg jalapeno-t, aztán dobjunk rá kockázott paradicsomot szintén konzervből, csíkokra vágott piros és zöld húsos paprikát, aztán miután rottyant egyet, adjunk hozzá babot, kétfélét (vöröset és fehéret). Sózzuk, borsozzuk, és a végén adjunk a serpenyőnek két fej zúzott fokhagymát. A ragut kész tortillába töltve, esetleg  reszelt sajttal mexikanizálhatjuk, de önmagában is fergeteges tud lenni egy szerda este.

Favágók vagy lelkületi favágók karikára vágott lángolt kolbásszal (a hagymás rész után beillesztve az ételkészítési folyamatba) vagy darált combhússal (szintén) tehetik az ételt férfiasabbá, csak az a helyzet, hogy diétás szempontból Híradó után a húsmentes változat az előnyösebb, kukorica-, meg fehérlisztlepény nélkül, legalábbis a saját ívemre hajlított Atkins szerint.

Ennek jegyében legközelebb valami többeknek vállalhatóbb fogást is ajánlok, de most az álprüdéria ellen küzdünk, én és Mr. Bab Dobalina, szóval barátkozzatok a babbal.

Ha végképp nem megy, mondogassátok ritmikusan, mély hangon; Bab! Ugye, hogy elektrofunk?!

Te mit tennél, ha az apád, akinek görög tengeri teherflottája van mauritiusi zászló alatt, csak kétezer dollárt küldene a szokásos havi ötezer helyett, mert morcos a porrá tört tűzpiros Sciroccód miatt? Bejárnál az orvosi egyetemre, ahol négy éve másodéves vagy, vagy egy étterem közepén toronyba rakott felespoharakba locsolnál el két üveg 12 éves Johnnyt, mondjuk egy sima kedd este? Jorgosz barátom ez utóbbit választotta, aztán amikor már nem volt étterem, ami bírta volna svájci tányérral a buli csúcspontját jelentő tányértörős görög vigalmát, nyitott magának egyet. Igaz, az καφέ - ουζερί-nek indult és romhalmazként végezte bő egy hónap után. Az volt a terv, hogy a közel háromezer, egyetemistának álcázott görög fiatal közül a bulisabb arcok esetleg napközben - egyetem helyett, naná -, de leginkább péntek-szombat este minimál éttermi kínálat (mezedes, máshol előétel gyanánt futó falatkák) mellett aljasodhatnak le hajnalra, esetleg anyaországbeliként letört borospoharakkal vidám verekedésbe keveredhetnek ciprusi kollégáikkal.

A fénymásolt étlapon egyetlen komolyabb főétel szerepelt, a sztifádó. Masszív tétel a tojással bundázott sült feta, a fasírtgolyók, és a konzervben kapható rizzsel töltött szőlőlevél mellett, persze hálás is, mert Jorgosz haverom szárnysegédjének elég volt egy héten 1-2 nagyobb badellával lefőznie, a kistányérnyi adagok addig biztosan kitartottak, míg vasárnap hajnalban a matt részegen hátramaradt közeli ismerősök ki nem tunkolták pitával, a konyhapulton, hidegen, lábasból.

A klasszikus sztifádó alapanyaga a borjú, marha, esetleg nyúl, gondolom tájegységenként más és más, mindenesetre miután drága görög barátom néhány zűrös ügye miatt úgy pattant meg, és adta fel a nőgyógyász karriert a biztos hajómágnásiért, hogy rám hagyott egy komolyabb kezesi tartozást az akkor még Westel felé, meg az APEH vegzálását cége magyar állampolgárságú kapcsolattartójaként, kedvenc kajáját alantas csirkéből készítem el. Sőt, kimondom; sokkal finomabb így és egyébként is: αντε γαμησου pe Μαλάκα!

Csirke sztifádó mazsolás kuszkusszal

Kell hozzá kb. 3-4 centis kockákra vágott csirkehús (combfilé, mell, kinek mi), némi olajon apróra vágott vöröshagymával megfuttatva, aztán rá paradicsompüré (ez megint szabadon választott, konzerv sűrítmény, vagy kockázott pomodori pelatti), és a kihagyhatatlan vörösbor. (Utóbbinál nem elvárás a Szemes-féle 2008-as villányi Portugieser, bármilyen előző estéről maradt száraz megteszi.) A lényeg egyébként is a fűszerezésben van, mert kell bele a szokásos só-borson kívül fahéj - ez adja meg szerintem leginkább a különlegességét - babérlevél, szegfűbors, némi fokhagyma, és méz. Aztán csak lassú tűzön kell (lefedve) rotyogtatni, és a vége felé komolyabb mennyiségű gyöngyhagymával megszórni, majd fedő nélkül összebuggyantani. (Ilyenkor, mint a pörköltszerűségeknél általában, az a cél, hogy a szaft besűrhödjön.) A kuszkuszt viccesen könnyű elkészíteni, gyakorlatilag csak le kell forrázni, aztán hagyni, hogy megdagadjon, esetünkben a korábban beáztatott mazsolával együtt. A sztifádó alá csak úgy mezítláb adom, bár létezik mindenféle sáfrányos, kurkumás, előbb hideg vízben áztatott, aztán gőzölt eljárás is, csak most nem a durumbúzából készült tradícionálisan észak-afrikai köret a főhős.

Az ízlés és az igény szerinti arányok, valamint két, üvegtörmelékben álló, csontrészeg, szájukban öklömnyi borjúkockákkal, és az állukról a kitűrt fehér ingükre csurdogáló sztifádószafttal küzdő görög fiatal elképzelését az olvasóra bízom. Azért szétnézhettek itt, itt, és itt.

Édeskés, pikáns, különleges kaja a végeredmény, és szerintem nem árt neki, hogy csirkéből készül, bár erre a módra nem találtam túl sok utalást vagy receptet a weben. Mondjuk melyik gasztroblogger volt még olyan hülye, hogy kezességet vállaljon egy görög milliomos hülye gyerekére?! 

A lengyel mindig is szimpatikus írott nyelv volt, mert van benne sz, a regionálisan egy kalap alá vett tematikus tévécsatornákon véletlenszerűen futó reklámokból pedig a beszélt is bájosnak tűnik. Jó tíz éve a Szigeten még a polak wegier dwa bratankit is elsütöttem -szerintem századikként - két rocker arcnak, tavaly nyáron pedig a Mészáros utcai kútról felvezettem egy golfos párocskát a Váci útra, ahonnan ha ügyesen ütközésig mentek, csak elérték Varsót. Ennyi kapcsolatom volt a lengyel néppel és kultúrával - egészen vasárnap estig.

Kocsmáros Rudi barátom ajánlotta a Żubrówkát még kedden, a bárból éppen kifogyott fűszeres Vilmos helyett, de akkor a mélyhűtve is enyhén édeskés, fűszeres shot nem volt földöntúli élmény. Aztán valamit még magyarázott hozzá, ami a krimó projektorán futó sielős képeken hörögve nevető tizenfős asztaltársaság mellett így hangzott: fogsz egy hosszú vékony szelet kígyóuborkát, pohárba dobod, rá egy feles Żubrówka, aztán kenyérbél, és kész. Így kell inni és kurva finom.

A vasárnapi vendégekre készülődve jutott eszembe a cucc, milyen jó lesz, végre nem pálinkával indul a vacsora, bekerült a kosárba a vodka is, ubi is. A hülye internet viszont fél óra keresés után sem találta a kenyérbeles koktélt. Talált helyette rengeteg uborkás-jeges-almalevest, de az kinek kell, a Rudi-félével akartam villantani. Felhívtam, persze kiröhögött a kenyérbél miatt, pedig gondolatban az is jónak tűnt; a kioldódó élesztő vagy amiláz miért ne tehetné pikánssá egy olyan nép nemzeti italát, aminek négy kedves, a kenyérbélért biztosan rajongó polgárát személyesen ismerem. Almalé volt az ő receptjében is, csak zárt szájjal beszél.

Rześki Ogórek

Egy közepes kígyóuborkából sajtgyaluval vagy zöldséghámozóval lehántasz egy vékony szeletet, a robosztus longdrinkes pohár belső falára spirálozod, beledobsz pár szem jégkockát - jégsombrero, jégfélhold is lehet, ha az akciósan a szittyók mellé csomagolt alakos szilikon jégcsinálód van - rámérsz 4 cl Żubrówkát és felöntöd 100%-os almalével.

Dekoratív, különleges, egyedi. Viszont ami a legviccesebb, hogy ha leírom lengyelül az összetevőket, érteni fogjátok: 40 ml Żubrówki, sok jabłkowy, ogórek świeży, lód.

Tojást kell enni. Volt, amikor azt mondták, hogy ne egyél, mert a vérlemezkék addig hébóznak az érfalakon lerakódott meszesedéssel, míg se ki se be, aztán majd a vádlidból lesznek kénytelenek az orvosok eret pótolni a nyakadba, és lőttek a tetkódnak. Emlékeim szerint a koleszterin miatt volt a para, aztán jöttek mindenféle ózonkezelt csodatojások, de én akkor is ragaszkodtam a paraszt feliratoshoz, mert a városi embert megnyugtatja a tanyasi alapanyagokban visszhangozni vélt híjnye, meg ez esetben kotkodács.

Szombat reggel van, készítsünk tükörtojást!

Kell hozzá egy serpenyő, 1 centi vaj a kiskocka kiszerelésből lehasítva, kettő azaz legfeljebb három szelet prémium füstölt vagy szélben szárított sonka, simán lehet igazi vagy műserrano, a CBA-s nénik kedvesen lehámozzák, ekkora mennyiségnél nagyjából száz forintot mutat a vonalkódos árcímke, a test és a szellem pihenőnapjainak elején ennyi simán belefér. Serceg a sonka a vajon, láng leó, és jöhet rá a két-három totyi. A legnagyobb szívás, hogy a konyha tele van tompa élekkel, a mosogató, a munkaasztal, és a konyhaszekrény is lekerekített, ezért én marokra fogom a tojást, és rámérek egy határozottat egy masszívabb késsel. Amikor tompa felületen ütöm fel, a héjon ütött bumfordi rés néha belerondít a sárgája érintetlenségébe, pedig abban az a műsor, hogy egyben marad. (Dexter főcím megvan?)

A lassú tűzön szilárdulgató tojásokat fagyasztott zöldfűszerrel szórom meg manapság, ami nagyságrendekkel jobb, mint a szárított, a Spar mélyhűtőiben jobb esetben 3-4 fajtát is lehet kapni (bazsalikom, petruska, mix, és kapor, utóbbi nem passzol a tojásaimhoz, de a Findus komoly mennyiségben gyártja és dobja piacra kapros-túrós Piteországban).

Só, bors, persze, és a végén reszelt műparmezán. A trükk most jön, a tányérra csúsztatott hemendex helyére friss bagettszelet vagy félbevágott magvasbuci megy, pirulási céllal. Simán mehet rá 2-3 csepp extra szűz olívaolaj vagy vaj és még műparmezán. Ezt érdemes ráncigálni, hogy ne szenesedjen, mert az állítólag rákkeltő, viszont onkológusok ezreinek ad munkát világszerte.

A pirítósok aztán mehetnek a h&e mellé, a reggeli meg az alkalmi vagy állandó szexpartnernek. Amíg hallod a ropogást, lehet FIFÁzni. Hálás reggeli, frissen facsart narancslével, egy szál kötényben szervírozva garantált utána a hála. Közösen is ehető, csak az nem látszik annyira nagyvonalúnak, meg nem lehet suttyomban beverni Torressel kettőt a Unitednek.

Egyszerű és hatásos! Süss tojást sonkával a csajodnak holnap is!

A sugo az olaszok legnagyobb találmánya a pizza után és Del Piero előtt. Azt hiszem, ha úgy alakulna, hogy csak pastát és pizzát ehetnék huzamosabb ideig, sokáig bírnám. Ráadásul illik hozzá a fokhagyma-addikció is, meg a zakó fölé hajtott fehér ing és a római feka wannabuy-tól vett húszeurós dzsodzsó napgép. A napos idő ma adott volt hozzá, durum penne mindig van otthon, szóval a mai kaja:

Paradicsomos-pestós penne olívabogyóval és csípőspaprikával pimpelve

Nagyon bejön mostanában a Muti nevű olasz paradicsomkonzerv, nyomják passata, egész paradicsomos, kockázott paradicsomos, meg a madonna tudja, milyen formákban, most éppen a sima szósz-állagú jutott, amiből fél doboznyit extra szűz olívaolajon megrottyantotam, és egy negyed üveg gyári paradicsomos pestóval, négy-öt karika csípős-hegyes paprikával, és pár szem összevágott fekete bogyóval turbóztam fel. Pestót lehet készíteni házilag is, de mikrós kajához a kicsit drága Barilla, vagy a fele annyiba kerülő Despar néven futó sajátmárkás szósz is tökéletes. A három maréknyi pennét lobogó sós vízben, egy-két babérlevéllel főztem al dentére, ami ugye kevesebb, mint tíz perc alatt megvan. A sugonak ennyi sem kell. A kertben épp' hogy maradt pár levél bazsalikom, azt még kimentettem, és két gerezd - igazából négy, csak a kollégáim is olvasnak, és rám kenik a szagot - zúzott fokhagymával, amit már elzárt gáz mellett kevertem a szószhoz, a főzés gyakorlatilag be is fejeződött. A tetejére ment még egy masszív szórásnyi parmezán-utánzat, és eredeti frissen őrölt színes bors, és kész.

Annyira basic ez a cucc, hogy receptnek nem is nevezném, csak egy ötlet arra az esetre, ha valami egyszerűt, de brutálisat akartok enni. Lehetne akár Penne Cannavaro Materazzi is. Ja.

Azért írtam most, mert ha ne adj' isten valami utolsó perces mázlista góllal kipicsáznak minket az olaszok az U20-as vébén pénteken, jövő héten nem merném ajánlani.

Hajrá fiatal magyar reménységek! Hajrá penne cannavaro materazzi!

Nyersanyagár: kb 400 HUF

Elkészítési idő: 18p

Ebből sorozat lesz, ha minden jól megy. A topik alatt reggel fél óra alatt összedobható ebédeket írok össze, olyanokat amiket én is néha magammal viszek a kék kamu-tupperware mikróedényemben, hogy kiváltsam a szénhidrátdús dzsuva szendvicseket, amiket addig zabáltam reggelire, tízóraira, ebédre és uzsonnára, míg a 33-as farmertől véraláfutásos nem lett a csípőcsontom. Na, ennek vége, testkontroll van, vagy badizós kaja, vagy nyúltáp, úgy két hónapig.

Körtés-lime-os csirkemell mentás zoldborsópürével

Reggel vettem két egész csirkemellet, mert a lokál CBA nem porcióztat egy adagokat, de mivel az ebédhez felhasznált fél mellen felüli hús elvan a mélyhűtőben, a tétel zöme inkább befektetés volt, mint vásárlás. A fél csirkemellet két szeletre vágtam, így a mindkét oldalból kézzel kitéphető egyik mellpöccsel együtt három részt sóztam-borsoztam be, és kezdtem el hevíteni a teflonwokban. Közben feldobtam fél üveg konzerv-borsót némi sóval, a saját levével és vízzel a bal hátsó lángra. Amikor a mellek nagyjából megpirultak, rájuk dobtam három csumátlan körtenegyedet, és ráfacsartam két lime levét, majd langsamra vettem a gázt, és hagytam szottyosodni a gyümölcsöt. A borsó épp csak forrni kezdett, mikor kivettem a csirkemelleket, hogy a szotty nélkülük sűrhödjön kicsit, aztán rögtön leszűrtem a borsót, rádobtam fél marék friss mentát, és egy fél evőkanál vajat. Wok alatt gáz leó, elő a kézimixerrel, és összetrumákoltam a vajas-mentás borsót.

A tálalásra külön hangsúlyt nem fektettem, a kék mikroedényben a sorrend adja meg az esztétikai élményt, alul a zöld püré, majd a mellek, végül a körte, és a tetején a pörzsanyagokkal zsúfolt körteleves savanykás zaft. Ilyen lett:

Egy óra múlva bemikrózom, és veretek az illatokkal a gastroyal-szagú konyhában!

Nyersanyagár: kb 500 HUF

Elkészítési idő: 35p

Beteg vonzódás, tudom. Annyira büdös, hogy még a vámpírokat is elrettenti. De alig pár napot bírok ki fokhagyma nélkül. Ráadásul támadhatatlan ideológia van mögötte; jó néhány,  általában egészségtelennek ítélt életvezetési szokásom későbbi jó irányba fordulása előtt gyakran, és ipari mennyiségben kompenzálok fokival, mivel jó hatással van a szív-, és érrendszer működésére, segíti az anyagcserét, antibiotikus, satöbbi. Drága anyámat is ezzel szoktam nyugtatni, mikor aggódik, és a biztonság kedvéért erősen ajánlja a kardiológiai kivizsgálást, így harminc fölött. Egy-egy vadabb fokhagymás kaja után úgy érzem, hogy az érfalaim olyanok, mint a Cortina D'Ampezzo-i bobpálya a téli napsütésben, az élet meg úgy hasít bennem, mint a Lange-Rödiger-Kuske-Putze német négyes a második futamban. Lehet, hogy nem így van, de jó ezt hinni. A fokhagymás kaják szerintem intimek, otthon kell az ilyesmit enni, lehetőleg vacsorára, vagy hétvégén, bár van az a rágómennyiség/petrezselyem/citrom, ami nagyjából semlegesíti az illatot, na meg a fogmosás is sokat segít.

Madársaláta friss paradicsommal, Serrano sonkával, mozzarellával citromos-olívás-bazsalikomos-fokhagymás pirítóssal

Madársalátát egyre több helyen lehet kapni, én a Spar salátás hűtőpultjából emeltem le egy dobozzal, amiből nagyjából 3-4 főnek kijön a vacsora. 3 szem fürtös paradicsomot, 2 csomag mozzarellát, és egy 100 grammos vékonyan szeletelt Serrano sonkát dobtam a kosárba, utóbbi simán helyettesíthető szerintem Fekete-erdei sonkával, vagy akár valami prémium érlelt tarjával, nyilván ízlés, meg a vacsorára szánt összeg szerint. A kenyerek közül is hasonlóan lehet választani, nekem most bajor rozscipót sikerült beszereznem.

Bazsalikomot lehet kertben is nevelni, nekem még sosem sikerült, így marad a cserepes a zöldségszekcióból. Fokhagyma, citrom és olívaolaj pedig mindig legyen otthon. Aztán megy minden, mint a karikacsapás, ha szerencsém van, a madársalit meg sem kell mosni, mehet a tálba, rá a csíkokra vágott sonka, a felkockázott paradicsom és mozzarella (koktélparadicsommal és mini mozzarellagolyókkal is működik), pár csepp olívaolaj, bazsalikomos balzsamecet, ha van, és frissen őrölt bors mehet a tetejére.

Most jön a lényeg: fél-háromnegyed deci extra szűz olívaolajba egy marék friss bazsalikomlevelet vágok, és vagy 6-8 gerezd fokhagymát zúzok rá, sőt, egy negyed citromot is rácsavarok. A kenyérszeleteket én teflonban, szárazon pirítom, a végén szedek rá egy emberes adagot a fűszeres/zöldes/olívaolajos Felipéből.

A tálra rendezés aztán szabadon választott.

Őrült finom cucc!

A Rehab után, életemben először, a kertben írtam posztot a tardára. Előtte besalátáztunk a csajommal, meg fröccsöt ittunk badacsonyi száraz fehérből. Mire Levcso megjött, már csak bor maradt, meg fokhagymaszag, de azért jót dumáltunk, tisztes távolból.

Én meg éreztem, hogy totál meggyógyultam.

Fokhagymás kajákról írok még sokat, de ha van tuti ötletetek, ne kíméljetek, hátha még nem ismerem.